Navigáció
 

MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ - KEOP-7.13.0/15-2015-0022

A „MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉPÜLETEINEK ENERGETIKAI FEJLESZTÉSEINEK ELŐKÉSZÍTÉSE” CÍMŰ PROJEKT MEGVALÓSULT

A „Magyarországi Evangélikus Egyház épületeinek energetikai fejlesztéseinek előkészítése” című projekt MEGVALÓSULT

                                         

A KEOP-7.13.0/15 konstrukció a Magyarországi Evangélikus Egyház számára lehetővé tette, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megjelenő pályázatokra felkészüljön.

 

A pályázat előkészítése során (kataszter I. fázis) a Magyarországi Evangélikus Egyház elkészítette épületállományi kataszterét, megjelölve azokat a közfeladat ellátási szerepet betöltő intézmények épületeit, amelyeket a felállított szempontrendszer alapján energetikai fejlesztésre érdemesnek találtak.

A pályázat II. fázisában a kiválasztott épületek mérnöki felmérését végezték el a szakemberek. A II. fázisban elkészült energetikai auditok és a felmérési tervek alapján kiválasztásra kerültek azok az épületek, amelyek a kataszter III. fázisában is szerepet játszanak.

A pályázat III. fázisában már konkrét projektötlethez készültek el a tervdokumentációk, amelyek alapján bármikor megkezdhető a beruházás.

 

A Magyarországi Evangélikus Egyház 7.13.0/15 konstrukcióhoz tartozó pályázata egyrészt felkészülést jelentett a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program 2015. évre szóló éves fejlesztési keretében nevesített "Egyházak épületenergetikai fejlesztései megújuló energiaforrás hasznosításának lehetőségével" című konstrukcióra, másrészt jó alapot teremtett arra, hogy más hasonló témában beadandó pályázati lehetőségen is sikerrel induljon.

 

A projektet a Kohéziós Alap és hazai központi költségvetési előirányzat vissza nem térítendő támogatás formájában finanszírozza.

A pályázat 200.000.000 Ft támogatásban részesült.

Projekt címe: Magyarországi Evangélikus Egyház épületeinek energetikai fejlesztéseinek előkészítése

(KEOP-7.13.0/15-2015-0022)

 

Az intézmény elérhetőségei:

Magyarországi Evangélikus Egyház

1085 Budapest, Üllői út 24.

www.lutheran.hu

Fájlok
Sajtóközlemény2   268.7 kB  
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek